Szakítás idézetek 03

2010.06.23. 10:00

"Elveszíteni valakit...
Régebben mindig úgy gondoltam, hogy bizonyos dolgokat,
embereket, csak a halál vehet el tőlem örökre.
Pedig sokkal kevésbé drámai módon is elveszíthetünk valakit,
ha eljön egy pont, és megszakad valami.
És onnantól fogva nem beszélünk vele,
nem az ő mosolyával ébredünk minden reggel,
nem érinthetjük meg szabadon minden porcikáját,
és nem legeltethetjük rajta a szemünket.
Soha többé.
Ez a fajta elválás is ugyanolyan végleges tud lenni, mint a halál.
És ugyanúgy fáj."


Laurell Kaye Hamilton


„A legrégibb emberi kérdés: a miért... Ezen a kérdésen még eddig

mindenfajta logika, minden filozófia és tudomány hajótörést

szenvedett.”


Remarque, Erich Maria



„Amikor megszakad a szív, tisztán hallható egy halk, pattanó hang,

nagyon lágy és nagyon finom, mint a farost roppanása.”

Wei Hui


Mintha elvesztettem volna a szívem, mintha üres lennék belül. Mintha

mindent, ami bennem volt, itt hagytam volna nálad.


Stephenie Meyer


Belül darabokra törtem arra a gondolatra, hogy el kell hagynom, de

láttam, hogy ezt akarja. (...) Tudtam, hogy egyszer búcsút kell

vennünk egymástól, de azt is tudtam, hogy utál búcsúzni, és azt

akartam, hogy ez méltósággal történjék meg.


Daniel Keyes


Egy reggel köszönés nélkül elhagytál.
Mást ígértél, mégsem hibáztatlak.
Buta játékszerek voltunk csupán
önző kis vágyaink csapdájában.


Jim Morrison



A szív lassú halállal hal meg. Egyenként hullatja el a reményeit,

miként a fa a leveleit. Mígnem egy szép napon elfogynak. Nincs remény,

nem marad semmi...


Arthur Golden
 

 

Továbbra is szeretnél ilyen idézeteket olvasni, miközben rosszul érzed magad, vagy adnál magatoknak még egy esélyt? (kattints a linkre!)

Szakítás után újra együtt lenni

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

http://szakitasidezetek.blog.hu/api/trackback/id/tr102086711

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Úgy is el lehet válni, hogy még szereted a másikat 2011.01.14. 10:01:21

Úgy is el lehet válni, hogy még szereted a másikat, csak nem tudsz vele élni....

Trackback: Szakítás idézetek 03 2010.09.03. 11:32:39

Szívhez szóló idézetek a szakításról az irodalom nagyjaitól.

Trackback: Szakítás idézetek 03 2010.09.03. 11:30:57

Mintha elvesztettem volna a szívem, mintha üres lennék belül. Mintha mindent, ami bennem volt, itt hagytam volna nálad. Stephenie Meyer Belül darabokra törtem arra a gondolatra, hogy el kell hagynom, de láttam, hogy ezt akarja. (...) Tudtam, hogy egysz…

Trackback: A viszonyok megromlásáról gondolatok 03 2010.09.03. 11:27:40

„A legrégibb emberi kérdés: a miért... Ezen a kérdésen még eddig mindenfajta logika, minden filozófia és tudomány hajótörést szenvedett.” Remarque, Erich Maria „Amikor megszakad a szív, tisztán hallható egy halk, pattanó hang, nagyon lágy és nagyon f…

Trackback: Szakítás idézetek 03 2010.09.03. 11:25:09

A szakításról szívhez szóló idézetek neves emberektől.

Trackback: Egy kapcsolat végéről gondolatok 03 2010.09.03. 11:22:09

"Elveszíteni valakit... Régebben mindig úgy gondoltam, hogy bizonyos dolgokat, embereket, csak a halál vehet el tőlem örökre. Pedig sokkal kevésbé drámai módon is elveszíthetünk valakit , ha eljön egy pont, és megszakad valami. És onnantól fogva nem beszé…

Trackback: Szakítás idézetek nagy emberektől 03 2010.09.03. 11:19:40

"Elveszíteni valakit... "Régebben mindig úgy gondoltam, hogy bizonyos dolgokat, embereket, csak a halál vehet el tőlem örökre. Pedig sokkal kevésbé drámai módon is elveszíthetünk valakit, ha eljön egy pont, és megszakad valami. És onnantól fogva nem beszé…

Trackback: Szakítás idézetek 03 - Szakítás idézetek 2010.07.29. 11:03:55

"Elveszíteni valakit... Régebben mindig úgy gondoltam, hogy bizonyos dolgokat, embereket, csak a halál vehet el tőlem örökre. Pedig sokkal kevésbé drámai módon is elveszíthetünk valakit , ha eljön egy pont, és megszakad valami. És onnantól fogva nem beszé…

Trackback: Szakítás idézetek 03 2010.07.21. 14:43:41

Szép idézetek a szakításról nagy emberektől.

Trackback: Szakítás idézetek 03 2010.07.19. 13:47:47

"Elveszíteni valakit... Régebben mindig úgy gondoltam, hogy bizonyos dolgokat, embereket, csak a halál vehet el tőlem örökre. Pedig sokkal kevésbé drámai módon is elveszíthetünk valakit , ha eljön egy pont, és megszakad valami. És onnantól fogva nem beszé…

Trackback: Szomorú gondolatok az elmúlásról 03 2010.07.19. 13:37:06

Mintha elvesztettem volna a szívem, mintha üres lennék belül. Mintha mindent, ami bennem volt, itt hagytam volna nálad. Stephenie Meyer Belül darabokra törtem arra a gondolatra, hogy el kell hagynom, de láttam, hogy ezt akarja. (...) Tudtam, hogy egysz…

Trackback: Szakítás idézetek 03 2010.07.14. 15:28:10

Szívbe markoló idézetek a szakításról neves emberektől.

Trackback: Szakítás idézetek 03 2010.07.14. 15:20:06

„A legrégibb emberi kérdés: a miért... Ezen a kérdésen még eddig mindenfajta logika, minden filozófia és tudomány hajótörést szenvedett.” Remarque, Erich Maria „Amikor megszakad a szív, tisztán hallható egy halk, pattanó hang, nagyon lágy és nagyon f…

Trackback: Az elmúlásról gondolatok neves emberektől 2010.07.14. 15:12:27

Az irodalom nagyjaitól szívbe markoló idézetek a szakításról.

Trackback: Szakítás idézetek 03 2010.07.05. 15:55:25

Ha a kapcsolatod megromlik, akkor a szakításról itt találsz szép idézeteket nagy emberektől.

Trackback: Szakítás idézetek 03 2010.07.02. 16:55:09

Szívhez szóló gondolatok a szakításról nagy emberektől.

Trackback: Szakítás idézetek 03 2010.07.02. 16:52:58

Szép idézetek neves emberektől a szakításról.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.